"Üzleti tervünk alapján, amennyiben időben megkapjuk a szükséges engedélyeket, az INA rövidtávon 4300, középtávon pedig 9000 hordóval tudja növelni a napi kitermelését. Ez 10, illetve 20 százalékos kitermelés növekedés, közvetlenül és közvetve több százmillió kunával járulhat hozzá a horvát gazdaság növekedéséhez" - jelentette ki Molnár József. Hozzátette: "a mai megbeszélés alapján készek vagyunk a tárgyalások gyorsított ütemű folytatására."
A vezérigazgató azt is mondta, hogy a Mol az INA sikerében érdekelt, és a magyar vállalat örvendetesnek tartja, hogy az INA jövőjéről csütörtökön folytatott megbeszélés racionális témákat érintett. A felek áttekintették a kutatás-kitermelést érintő terveket, és ennek folyamán a Molnak lehetősége volt elmondani, hogy rendkívül sürgető a megfelelő engedélyek gyors kiadása.
A csütörtöki megbeszélés a harmadik fordulója volt annak a tárgyalássorozatnak, amelyet a Mol és a horvát kormány képviselői folytatnak az INA horvát olajipari vállalat jövőjéről.
A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, és a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal. A tulajdonosok közötti vita egyik fő pontja az irányításon belüli viszonyok kérdése. Emellett a horvát állam szerint a Mol nem hajtotta végre egyes fejlesztési ígéreteit az INA-val kapcsolatban, míg a magyar olajtársaság szerint a horvát állam szegte meg korábbi szerződéses kötelezettségeit, ezzel kárt okozva a Mol részvényeseinek.
A Mol és a horvát kormány között 2013 szeptemberében indultak egyeztetések az INA jövőjéről. Szeptember végén azonban a zágrábi megyei bíróság elrendelte Hernádi Zsolt Mol-elnök-vezérigazgató előzetes letartóztatását a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) indítványára. A horvát vád szerint Hernádi vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen az INA horvát olajipari vállalat irányításában. A Mol visszautasította a vádakat, a Legfőbb Ügyészség sajtóirodája pedig azt közölte, hogy a magyar ügyészségi nyomozás szerint sem Hernádi Zsolt, sem más magyar állampolgár nem követett el bűncselekményt a Mol-INA-ügyben.
Az előző, novemberi egyeztetésen, az arról kiadott Mol-közlemény szerint továbbra is jelentős nézetkülönbségek voltak a felek között az INA olajipari vállalat helyzetének megítélésében; a Mol meggyőződése, hogy az INA vállalatirányítási modellje összhangban van a nemzetközi gyakorlattal, valamint a horvátországi és az európai szabályozással is.
November 8-án pedig a magyar társaság bejelentette: az INA-ban lévő részesedése eladásának előkészítésére adott felhatalmazást a cég igazgatósága az ügyvezető testületnek. A közlemény szerint a társaság igazgatósága felhatalmazta az ügyvezető testületet, hogy olyan megállapodást kössön a horvát kormánnyal, amely értékteremtést tesz lehetővé az INA növekedési stratégiájának megvalósításával. Ezzel párhuzamosan az ügyvezető testület felhatalmazást kapott arra is, hogy készítse elő a Mol INA-ban meglévő "részesedésének értékesítését, annak érdekében, hogy maximalizálni tudja befektetésének értékét".
November végén a Mol nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID); mert megítélése szerint a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait.
Mosonyi György, a Mol felügyelőbizottságának elnöke a Forbes magazin magyar kiadásának januári számában megerősítette, hogy a Mol kész az INA eladására is. "Ha nem tudunk megállapodni az együttműködés ésszerű kereteiben, akkor ezernyi lehetőségünk van máshol befektetni a pénzünk. Inkább megyünk az Északi-tengerre, és veszünk ott mezőket" - jelentette ki az fb elnöke.
Kapcsolódó
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá