A nyereség éves alapon 550 millió dollárról 964 millió dollárra, a bevétel 14,38 milliárd dollárról 14,46 milliárd dollárra nőtt. A részvényenkénti nyereség 2014 első negyedévében 79 cent volt, több mint az elemzők által várt részvényenkénti 70 cent, és a 2013-as első negyedéves részvényenkénti 46 cent.
A cégnek jól teljesített a műanyaggyártó üzletága, ahol 3 százalékkal nőtt a bevétel. Emellett jelentős megtakarításokat értek el a kutatás és fejlesztés részlegnél, ahol 10 százalékkal csökkentek a kiadások.
Andrew N. Livertis elnök-vezérigazgató szerint az idei első negyedévben az észak-amerikai piacon tapasztalt nehézségek ellenére minden fontosabb üzletágnál sikerült javítaniuk a haszonkulcsokon.
Az elnök-vezérigazgató márciusban elmondta, hogy 2014-ben 1,5-2 milliárd dollárral csökkenti a Dow Chemical az eszközállományát, hogy a nyereségesebb üzletágainak működtetésére koncentráljon a cég.
Andrew N. Livertis szerdán megerősítette, hogy 2015-ig összesen 4,5-6 milliárd dolláros eszközállomány-csökkentést terveznek a cégnél.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett