EURUSD
Nem sikerült új lokális csúcsot ütnie a devizapárnak: az EURUSD kurzusa az 1,38-as szintről lefordulva süllyedni kezdett, miután a dollár erősödéssel reagált az ismételten előtérbe kerülő Fed többlet-stimulus lehetséges visszavágásával összefüggő várakozások következtében.
Felfelé továbbra is az 1,38-as szint-, valamint az 1,3833-as lokális tető által közrefogott tartomány képez fontos ellenállási zónát; míg lefelé, az első támaszt a rövid távú emelkedő trendvonal jelentheti a devizapár számára (jelenleg 1,3620-nál).

AUDNZD
Tovább esett a devizapár csütörtökön, miután az ausztrál jegybankelnök újabb verbális intervencióját követően az ausztrál dollár jelentős gyengülést produkált. Az 1,0950-es támasz törését követően további tér nyílt meg az eladók előtt: amennyiben az 1,0830-1,0800-as zónából lefelé kilép a kurzus, a süllyedés alighanem folytatódhat.
Mindemellett a rövid távon túladott tartományba megérkező AUDNZD esetében érdemes lehet számolni egy pozitív korrekció lehetőségével: felfelé az 1,0950-es szint mellett a rövid távú csökkenő trendvonal funkcionálhat ellenállásként.

USDTRY
A feltörekvő piaci fizetőeszközök felett továbbra is a tapír szelleme lebeg: az elmúlt napokban érkezett kedvező tengerentúli híreknek köszönhetően a dollár erősödéssel reagált. A trend továbbra is emelkedő: a 2,0540-ös ellenállás leküzdésével további tér nyílhat meg felfelé; míg a következő meghatározó ellenállást a 2,0842-es lokális tető, s egyben történelmi mélypont jelenti az USDTRY számára.

EURUSD, AUDNZD, USDTRY - technikai elemzés 2013.12.13.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Trump többször feltette a kérdést Orbánnak: „Viktor, mikor léptek már ki az Európai Unióból?”

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Drasztikusan csökkentek a keresetek – így nyomták le a futárbéreket

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Sírba viszik a titkokat, Faraday-kalitka lesz a Sixtus-kápolnában

Sosem lesz vége: már kétmillió forintos négyzetméterárnál tartanak az új lakások
