Heti Kitekintés - 2013.12.16.
Az év vége felé közeledve sem maradnak izgalmak nélkül a tőke- és a devizapiacok szereplői: az előttünk álló néhány nap folyamán számos piacmozgató makroadat mellett több jegybanki kamatdöntésre érdemes figyelni, azonban ezek közül is kiemelkedik majd a Fed szerdán záruló kétnapos ülésének lehetséges végeredménye.
Bár az elmúlt időszakban érkezett tengerentúli adatsorok tükrében elképzelhető, azonban a többségi piaci várakozások alapján nem valószínű, hogy a Fed nyíltpiaci bizottsága már decemberben hozzálátna a jelenleg havi 85mrd dolláros keretösszegű QE-program mérsékléséhez. A Bloomberg korábbi felmérése alapján decemberben a piaci szereplők 34%-a számít a tapír eljövetelére, szemben a novemberi felmérés 17%-os értékével.

Így míg a piaci várakozások meglehetősen vegyesek és számos érv és ellenérv szólhat a QE-program már decemberben megkezdődő szűkítése mellett; a piac árgus szemekkel figyeli majd a szerdai ülés lehetséges végeredményét; míg a Fed negyedévenként közzétételre kerülő gazdasági- és inflációs előrejelzéseit; valamint Ben Bernanke utolsó elnöki sajtótájékoztatóját is.
Mindemellett több, piacmozgató adatsor érkezik majd a héten az Egyesült Államokból: számos feldolgozóipari- és ingatlanpiaci statisztika mellett a hét második fele a Fed ülését követően is tartogathat izgalmakat. Csütörtökön a megszokott ütemben érkezik majd heti munkanélküli segélykérelmek száma: az elmúlt hetek jelentős kilengéseit követően ezúttal 337 ezres adatot valószínűsítettek az elemzők; szintén kiemelt várakozások előzik meg a pénteken érkező, amerikai GDP mutatót, amelynek 3. közzététele esetében mérsékelt negatív korrekciót várnak a piacon.
Mozgalmas napok várhatnak az európai befektetőkre is: a hétfői vegyes PMI adatsorok után a kedden érkező, euro-övezeti fogyasztói ár-statisztikákra koncentrálhatnak a befektetők. Amennyiben a valutaövezetben ismét negatív csalódást okozna az infláció, abban az esetben ismét felerősödhetnek az ECB által végrehajtandó, további monetáris élénkítéssel összefüggő várakozások. Érdemes lesz még figyelni a német ZEW és IFO gazdasági hangulatindexeit is, az elemzők mindkét mutató esetében a német gazdasági hangulat óvatos javulását valószínűsítették decemberben.
Garantáltan nem unatkoznak majd az angol fonttal kereskedők sem. A hét első felében érkező inflációs statisztikák mellett szerdán teszik közzé a Bank of England legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, valamint több, a jegybanki monetárispolitikai iránymutatás szempontjából kiemelten követett munkaerőpiaci adatsort is. A brit munkanélküliségi ráta esetleges csökkenése ismét előtérbe helyezhetné a BoE tervezettnél korábbi kamatemelésével összefüggő várakozásokat; így az angol font erősödése tovább folytatódhatna.
A héten esedékes jegybanki kamatdöntések mellett a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa is ülést tart majd. A piaci konszenzus a keddi ülésen 20 bázispontos vágást valószínűsít; így az alapkamat újabb rekordmélységbe, 3%-ra csökkenhetne majd. A Kúria hétfői döntését követően (amely szerint az adós viseli az árfolyam-változás hatásait; illetve a hitelszerződés önmagában nem ütközik sem jogszabályba-, sem jó erkölcsbe) a forint heves erősödéssel reagált.
A továbbiakban a rövid távú emelkedő trendvonal- és a 21-napos mozgóátlag alatt bezárva, majd a kiemelt 300-as szintet letörve akár folytatódhatna is a forint euróval szembeni erősödése, azonban a későbbiekben a forint számára is a Fed szerdai kamatdöntő ülése okozhat még izgalmakat: amennyiben az amerikai jegybankárok mégis kiengednék a tapírt a ketrecéből a forint -más feltörekvő-piaci devizákhoz hasonlóan- gyengüléssel reagálhatna.
Devizapiaci összefoglaló
Az euró kezdetben erősödéssel reagált hétfőn délelőtt publikált és vegyes képet mutató európai PMI adatsorok ellenére is. Az euro-övezeti kompozit beszerzési menedzserindex decemberi, előzetes értéke 51,7 pontról 52,1 pontra emelkedett. Mindemellett a német feldolgozóipari PMI 52,7 pontról 54,2 pontra katapultált; uganakkor az újabb francia recesszió rémképe derengett fel a befektetők előtt, miután mind a francia feldolgozóipar, mind a szolgáltató-szektor mutatói negatív csalódást okoztak.
Nem sikerült azonban áttörnie az 1,38-as ellenállást az EURUSD kurzusának hétfőn sem. Kora délután bár a New York Fed index alapján a körzet feldolgozóipari szereplői a vártnál kevésbé voltak optimisták, azonban a vártnál magasabb ütemű bővülésről beszámoló ipari termelési statisztikák közzétételét követően a dollár ledolgozott egy keveset a korábbi mínuszokból. A devizapár számára a szerdai Fed ülés lehetséges végeredménye bírhat kiemelten piacmozgató hatással: így míg felfelé az 1,38-1,3833-as zóna jelenti az első kiemelt ellenállási zónát, fontos támaszt az 50-napos mozgó-, majd az emelkedő csatorna alsó trendvonala jelenthet a későbbiekben.
Váratlanul három hónapos mélypontra csúszott vissza a kínai feldolgozóipar beszerzési menedzserindexe decemberben. Az HSBC által összeállított PMI mutató előzetes értéke 50,5 pontra süllyedt a novemberi 50,8-os értékről, míg az elemzők 50,9 pontot vártak. A váratlan süllyedés ellenére az új megrendelések alindexe növekedésről számolt be, míg a foglalkoztatottsági részindex kedvezőtlenebb képet mutatott. Az HSBC közgazdásza szerint a kínai feldolgozóipar nyár óta érzékelhető javulása folytatódhat; míg a bankház előrejelzése alapján a kínai gazdaság 7,8%-os ütemű bővülést produkálhat.
A Heti Kitekintés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Trump többször feltette a kérdést Orbánnak: „Viktor, mikor léptek már ki az Európai Unióból?”

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Drasztikusan csökkentek a keresetek – így nyomták le a futárbéreket

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Sírba viszik a titkokat, Faraday-kalitka lesz a Sixtus-kápolnában

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat
