A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Igazgatósága a pandémiás helyzet miatt közgyűlési jogkörben elfogadta a tőzsde tavalyi pénzügyi jelentését, amely alapján 2020-ban 118 millió forintos - napi átlagban több mint 300 ezer forintot - adózott eredményt ért el a BÉT.
Az MTI a tőzsde tájékoztatására hivatkozva azt írja, hogy Az eredményt teljes egészében a piacfejlesztési tevékenységébe kívánja visszaforgatni a társaság, így osztalékot nem fizet - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.A BÉT bevételei mintegy 3 milliárd forintot tettek ki 2020-ban, a működési költségek és ráfordítások 2,4 milliárd forintos értéke mellett a társaság üzemi eredménye 481 millió forint lett, amely az előző évi eredményhez képest 809 millió forinttal magasabb.
Kapcsolódó
A közlemény szerint Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója a 2016-2020-as tőzsdefejlesztési stratégia utolsó évében elért főbb eredményeket értékelve elmondta: a kibocsátói aktivitásokat illetően az év eleje kedvezően alakult, az új bevezetések mellett több tőzsdei társaságnál is jelentős tőkebevonásra került sor, a bevezetések, valamint a tőkeemelések 14,5 milliárd forinttal növelték a szabályozott piaci részvénykapitalizációt.
Az Xtend piacon az új bevezetések, valamint a végrehajtott tőkeemelések bevezetési értéken 8 milliárd forinttal erősítették a kapitalizációt. Ugyan a Covid-helyzet mind a részvénybevezetéseket, mind a forgalmi adatokat tekintve megtörte a pozitív tendenciát, a visszaesés ellenére a BUX index az év végére visszatért a járvány előtti szintekre, és az akkor új csúcsot jelentő előző évzáráshoz képest is csak 8,6 százalékkal alacsonyabban fejezte be a 2020-as évet - ismertette a vezérigazgató.
Hozzátette, hogy szolgáltatások, rendezvények terén is aktív évet tudhat maga mögött a BÉT. A dinamikusan növekedő középvállalatok közössége, a BÉT50 már közel 250 vállalatot számlál. A Londoni Tőzsdecsoporttal közös vállalatfejlesztési képzés, az ELITE Program hazai tagvállalatainak száma a régióban kiemelkedő módon meghaladta az ötvenet. A tőzsdei jelenlét finanszírozását támogató Mentor Program keretében újabb két társaság nyert el támogatást. A BÉT Xbond piacára 2020-ban 28 kibocsátó 31 papírját vezették be, így a legintenzívebb kibocsátói aktivitás a kötvénypiacon volt tapasztalható a BÉT-en.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett