A barnamezős beruházással megvalósuló fejlesztések 37 hektáron valósulhatnak meg. Mindemellett a hazai olajtársaságnál vizsgálják a napelem telepítés lehetőségeit mintegy 500 töltőállomásukon tetőzetén is - közölte Fasimon Sándor.
Nemcsak az energiaellátásban jelennek meg a megújulók, de az utakon is az elektromos autók révén. Ennek megfelelően a Mol is előállt tavaly az Enter Tomorrow 2030 stratégiájával, aminek célja, hogy olajipai óriásból vegyipari céggé váljon. Ennek részeként a finomított kőolajnak az eddigi 70 százalékkal szemben csak 50 százalékból készül majd üzemanyag, a fennmaradó 20 pedig megy a petrokémiába - idézte Fasimont a portfolio.hu.
Kapcsolódó
A következő években, 2021-ig lezajlik az egymilliárd eurós poliol beruházás Tiszaújvárosban, amivel elindultunk a műanyagok világába. A jövő évben átadják ugyanitt a műgumi üzemüket is; Fasimon Sándor szerint ezzel Petrokémiai fellegvár épül. A vállalat termelésének egyharmada valósul meg ma Magyarországon, ami 40 ezer hordó naponta.
2018-ig előrukkolnak egy saját flottakezelővel is, 1500 autóval Fleet Solution néven, mert Fasimon szavaival: "nem üzemanyagot, hanem kilométert szeretnénk eladni a vevőinknek". A Next-E projekt néven készül a 150 kilométeres sűrűségben villám- és gyorstöltőhálózat a cseh határtól az Adriáig és a Fekete-tengerig.
Szavai szerint kockázati tőke irányába is nyitottak, East West European Venture Capital Fund néven, 6 milliárd forintos alapot indítottak, amiből 40 százalékát Magyarországon kell befektetni - írja a szakportál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója