A jelek szerint ma sikerrel jártak a kínai hatóságok a tőzsdei összeomlás elleni harcukban, az újabb bejelentett intézkedés sorozat után a mai kereskedésben már sikerült megpattanniuk a részvényárfolyamoknak. A Shanghai Composite Index a mai kereskedést 5,7 százalékos emelkedéssel zárta.

Még a szerdai kereskedés befejezését követően a kínai értékpapír piaci hatóság bejelentette, hogy egy új szabály szerint a cégek öt százaléknál nagyobb tulajdonosai, vezető tisztségviselői és vezető beosztású alkalmazottai nem adhatnak el részvényeket a következő fél évben.

Csütörtök reggel a bankfelügyelet jelentette be, hogy engedélyezi számos bank számára a vagyonkezelt ügyfelek letéti követelményeinek lazítását. Ezen felül bátorították a bankokat, hogy nyújtsanak pénzügyi támogatást azon cégeknek, amelyek saját részvényeik vásárlásába kezdenének.

Eközben a rendőrség és a felügyelet is közölte, nyomozásba kezd a tisztességtelen piaci tevékenységek ügyében, s kivizsgálják, történtek-e rossz szándékú részvény shortolások a tőzsdén.

A kínai jegybank bejelentette, hogy a tőzsdén jegyzett brókercégeknek extra segítséget nyújt. A pénzügyminisztérium és a múlt héten részvény befektetési alapokat már aktívan vásárló állami vagyonkezelő, a Central Huijin közölte, nem csökkenti részesedését az általa birtokolt négy legnagyobb kínai bankban.

A kínai belföldi - tehát a Hongkongon kívüli - tőzsdéken eközben változatlanul a részvények több mint felével nem lehet már napok óta kereskedni.

Kérdés, hogy a ma tapasztalt emelkedés valóban piaci fordulatot jelent-e. A nagyobb tőzsdei összeomlások során ugyanis igen gyakori jelenség, hogy az árfolyamok átmenetileg ugyanolyan hevességgel képesek emelkedni, mint amilyen hevesen korábban zuhantak. S mindezt csak azért, hogy megágyazzanak a további zuhanásnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!