Jelentősen, 70,2 százalékkal nőtt az American Express (AmEx) multinacionális pénzügyi szolgáltató profitja az idei harmadik negyedévben éves összevetésben, részben az AmEx kártyahasználók növekvő költekezése miatt, illetve annak a hatására, hogy 393 millió dollár tartalékösszeget szabadított fel - írja az MTI az AP és a Reuters hírügynökségekre hivatkozva.
Az 1850-ben alapított, hitelkártya-szolgáltatással foglalkozó cég adózott eredménye 1,826 milliárd dollárra, részvényenként 2,27 dollárra nőtt a szeptember végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 1,073 milliárd dollárról, illetve 1,3 dollárról. Elemzők részvényenként 1,8 dollárra számítottak.
A cég bevétele a negyedévben 25 százalékkal, 10,928 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 8,751 milliárd dollárról, felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 10,5 milliárd dollárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal