A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Mol kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.
A magyar piac kismértékben csökkent, a forgalom viszonylag alacsony volt - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője. A nap elején emelkedésre számítottak, a napközben nyilvánosságra hozott amerikai foglalkoztatási adat negatív meglepetést hozott, a piaci munkahelyek kevésbé növekedtek, és ez a nemzetközi mellett a magyar piacot is lefelé húzta.
A Mol ára nem változott, 16 305 forinton zárt a részvény, 2,1 milliárd forintos forgalom után.
Az OTP-részvények ára 17 forinttal, 0,25 százalékkal 6883 forintra csökkent, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,31 százalékkal 453 forintra esett, forgalma 185,0 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 85 forinttal, 1,47 százalékkal 5700 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1765,26 ponton zárt pénteken, ez 1,60 pontos, 0,09 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék