A Magyar Telekom Nyrt. a 2021-es 54,5 milliárd forintos adózott eredmény után 15 milliárd forint osztalékot szeretne kifizetni, 39,5 milliárd forint pedig az eredménytartalékba kerülne. A vállalat azt tűzte ki célul, hogy 14,6 milliárd forint értékben saját részvényt vásárol vissza.
Az éves részvényesi javadalmazás teljes mértéke 2022 és 2024 között várhatóan - a jelenleginél magasabb - a módosított nettó eredménynek 60-80 százalék közötti érték lesz.
Az egyik nagyrészvényes, a Hold Alapkezelő Zrt. a közgyűlésre benyújtott javaslata szerint az osztaléknak 25 milliárd forintnak kellene lennie. Indoklásuk szerint a cég nagyon jó helyzetben van, stabil és erős készpénztermelést vetít előre a középtávú előrejelzésében. ezért érthetetlen, a társaság miért fordítja a nyereség nagy részét adósságcsökkentésre.
Az egyik felszólaló kisrészvényes azzal vádolta a céget, hogy nem az összes részvényes érdekét képviseli, hanem csak a főrészvényesét (a Deutsche Telekomnak 59,21 százaléka van – szerk.). Ennek a részvényesnek pedig az a célja, hogy a kisrészvényeseket kivéreztesse és felvásárolja a részvényeiket. Véleménye szerint pertársaságot kell alapítani.
Egy másik részvényes, Korányi G. Tamás (a Napi.hu tiszteletbeli főszerkesztője) pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett másik három blue chip (Mol, Richter, OTP) árfolyama több tízszerese a bevezetéskori értékének, szemben a Magyar Telekommal, amely töredéke annak.
Érthető, hogy a részvényesek nem boldogok a felkínált osztalék mértékével, amelyet "fukarnak" minősített.
Véleménye szerint meg kellene gondolni, hogy a cég a főrészvényes érdekeit kívánja-e szolgálni.
A döntés a papírforma szerint alakult, a Hold Alapkezelő 25 milliárd forintos javaslatát leszavazták, az osztalék 15 milliárd forint lesz.
Részvényvásárlások
A Magyar Telekom keddi közgyűlése megszavazta, hogy a vállalat 2022-re szóló részvényesi javadalmazásának - tőkecsökkentésen keresztül - és részvényalapú ösztönzési rendszerek működtetése érdekében saját részvényeket vásárol.
A felhatalmazás keretében megvásárolt részvények és a Telekom már meglévő saját részvényei együttesen egyszer sem haladhatják meg a társaság mindenkor hatályos alaptőkéjének a 25 százalékát.
Az nyrt. a jelentős részvény-visszavásárlást a papírok alulértékeltségével és a geopolitikai helyzettel indokolta. Utóbbival kapcsolatban egy kisrészvényes megjegyezte, hogy a nemzetközi események a többi blue chiphez viszonyítva kevésbé érintették a céget.
Gond a javadalmazási politikával
A másik vitás pont a cég javadalmazási politikájával kapcsolatos. A cég ugyanis úgy döntött, hogy javadalmazási programban részt vevő vezetőknek az éves bruttó bónuszuk egy részét Deutsche Telekom-részvényekbe kell fektetniük. Emellett a javadalmazás az anyavállalat mutatóihoz kötődik.
A Hold Alapkezelő előterjesztése szerint azonban a német cég helyett a magyar vállalat eredményeihez kellene kötni a javadalmazási csomagokat.
Indoklásuk szerint az emberek úgy viselkednek, ahogy érdekeik vezérlik és a program társaság menedzsmentjét jelenleg arra ösztönzi, hogy a Deutsche Telekom részvényesei számára
maximalizálják a részvényesi értéket, nem pedig a Magyar Telekom részvényesei számára.
Mindez nagyon jelentős érdekkonfliktusokhoz is vezethet, a Magyar Telekom és a DT AG ugyanis rengeteg üzletet bonyolít egymás között.
A közgyűlésen Rékasi Tibor, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója visszautasított minden olyan sejtetést, amely arra vonatkozik, hogy a cég menedzsmentje nem a vállalat érdekeit tartja szem előtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Igazolta a szavazatszámlálás az exit poolt: független elnöke lesz Romániának

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Bitcoin-körkép: 80 milliós szintig is menetelhet a kriptók királya a vámok aknái között 2025-ben

Ha jól fizetett dolgozó szeretne lenni: ez ma a top 5 munkaerőpiaci tévhit

Súlyos beteg a volt elnök
