Az ügy előzménye, hogy a Pannonplast-részvényvásárlások kapcsán indított felügyeleti vizsgálat eredményeképpen a hatóság 2003. június 16-án olyan határozatot hozott, amelyben a Britton Kft.-t 6 millió forintos, a Pevdi Kft.-t pedig 5 millió forintos felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte nyilvánosan működő részvénytársaságban történt befolyásszerzés szabályainak megsértése miatt. A PSZÁF azt állapította meg, hogy a Britton Kft., a Kartonpack Rt. – ennek egyébként egyik fő tulajdonosa a Britton – és a Pevdi Kft. összehangolt magatartásával szerzett befolyást a Pannonplast Rt.-ben. A közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított közigazgatási perek zárt ajtó mögött folytak, az ítélethirdetés ugyan nyilvános volt, de az indoklást az üzleti titkok védelme miatt nem tették közzé. A PSZÁF megállapítása szerint 2003. január 30. és február 5. között több függetlennek látszó, de kivétel nélkül a K&H Equities Rt. ügyfélkörébe tartozó befektető vásárolt jelentős mennyiségű – összesen 950 061 darab, a Pannonplast Rt. alaptőkéjéből 22,56 százalékos részesedést megtestesítő – Pannonplast-részvényt összesen 1,2 milliárd forintos árfolyamértéken. E személyek a felügyelet szerint összehangoltan adtak át a Britton Kft.-nek 295 ezer darab, a Kartonpack Rt.-nek 215 ezer darab, március 19-én pedig a Pevdi Kft.-nek 300 ezer 61 darab részvényt. A per során az összehangolt befolyásszerzés tényét kellett bizonyítania a felügyeletnek, ami láthatóan sikerült is. Igaz, az azóta eltelt két év alatt csupán a Pevdi maradt Pannonplast-részvényes, ő a legnagyobb tulajdonos 11,16 százalékos részesedésével.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!