A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindex 764,20 pontos, 2,01 százalékos emelkedéssel, 38 706,29 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Elsősorban a Mol jó teljesítményével magyarázta a keddi emelkedést Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, ez több napos gyengélkedésnek vetett véget. A vállalat részvényei a stratégiai olajtartalékok felszabadítása miatt erősödtek.
A Mol 172 forinttal, 6,56 százalékkal 2794 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 8450 forint maradt, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,58 százalékkal 345 forintra emelkedett, forgalma 127,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,38 százalékkal 6660 forintra erősödött, a részvények forgalma 802,4 millió forintot ért el.
A BUMIX 3770,89 ponton zárt kedden, ez 17,24 pontos, 0,46 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Veszteséges zárás az európai tőzsdéken
Pozitív kezdés után nagy indexveszteséggel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok - írja az MTI.
A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 1,10 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,17 százalékkal zárt alacsonyabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,77 százalékkal csökkent.
Londonban 0,27 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,91 százalékkal csökkent a zárásra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,20 százalékkal gyengült. Milánóban 0,31 százalékos, Madridban pedig 1,37 százalékos indexcsökkenéssel fejeződött be a keddi tőzsdenap.
Az olajárat részben az OPEC rendszeres havi jelentésében foglaltak emelték meg kedden. A kartell ugyanis megerősítette korábbi előrejelzését arról, hogy a világ olajkereslete az idén vissza fog térni a pandémia előtti szintre még az ukrajnai háború és a folytatódó járványvédelmi lezárások keresletcsökkentő hatása ellenére is. Az olajár a három hónappal ezelőtt elért 14 éves csúcsot közelíti.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára 1,50 százalékkal állt magasabban hordónként 122,74 dolláron, a Brent ára pedig 1,63 százalékkal ment fel 124,26 dollárra.
Az arany spot ára 0,33 százalékkal csökkent unciánként 1812,80 dollárra, az eurót 0,06 százalékkal jegyzik erősebben 1,0416 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült