Még a mai MTelekom-közgyűlésen sem fog kiderülni, mi is történt Montenegróban: mire – vagy kire – költött el 700 millió forintot a tavaly tavasszal megvásárolt MTelekom-leány TCG, és milyen következményei lesznek az eddig 2-3 milliárd forintot felemésztő vizsgálódásnak. A részvényesek nem lesznek sokkal okosabbak a tekintetben sem, hogy az MTelekom auditora, a PWC valamiféle – a tengerentúli szabályok szigorodása nyomán fellépő – túlbuzgóságból tagadta meg aláírását a cégcsoport mérlegétől két, együttesen a már említett 700 millió forintos tanácsadói, illetve piackutatási szerződés körüli bizonytalanságok miatt. Vagy pedig az ügy csak a jéghegy csúcsa, és a mélyben a balkáni privatizációs gyakorlat sokéves hagyományai húzódnak meg. A botrány mindenesetre egyre nagyobbra dagad, információink szerint már nem az a kérdés, talál-e szabálytalanságot a vizsgálat, hanem hogy az milyen szintig rántja magával az MTelekom vezetését. További részletek a NAPI Gazdaság mai számában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!