A 4iG kedden jelentette be, hogy december 15-én hatalmas összegű, 350 milliárd forintos kötvénykibocsátásra készül zárt körben, a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett Növekedési Kötvényprogramban (NKP).
Az MNB szintén kedden közölte, hogy megszünteti az NKP-t. A 4iG még éppen belefért az 1550 milliárdos keretű jegybanki vállalatfinanszírozási programba.
Kapcsolódó
A meghívott intézmények 10 éves futamidejű, az ötödik év végétől amortizálódó, 50 millió forint névértékű, évi 6,00 százalékos fix kamatozású kötvényeket vásárolhattak meg.
A mai aukción a felajánlott mennyiség névértéken 350 milliárd forint volt, végül a befektetők 287,75 milliárdnyi ajánlatot tettek. A kötvényeket 5,8 százalékos átlaghozammal értékesítették, a bevont forrás összege 291,44 milliárd forint. (Hogy ebből mennyit vásárolt meg az MNB, egyelőre nem derült ki, de majd közzéteszi a honlapján a jegybank.)
A 4iG szerdán közzétette a BÉT-en, hogy az aukció eredményeként a tíz éves futamidejű, az ötödik év végétől amortizálódó, évi 6 százalékos fix kamatozású, 50 millió forint névértékű kötvényt 5,8026 százalék átlaghozammal, összesen 287,75 milliárd forint össznévértékben 2021. december 17-én bocsátja ki.
A 4iG a kötvénykibocsátásból származó forrást akvizíciókkal kapcsolatban kívánja felhasználni - írta tájékoztatójában a vállalat.
Költséges expanzió
A 4iG fő felvásárlásai az idén a Invitech ICT Services 100 százalékos tulajdonrészének megszerzése volt. Januárban fejeződhet be a Digi felvásárlása, ami 232 milliárd forintba kerül majd. Napirenden van még egy 51 százalékos tulajdonrész-szerzés a Space-Communication Ltd.-ben, a Telenor Montenegro és az albán Telenor szintén kiszemelt célpontja a cégnek. Emellett a 4iG többségi tulajdont szerezhet az állami tulajdonú Antenna Hungáriában is.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)