USDJPY
Továbbra is a csökkenő trendvonalon egyensúlyozik az USDJPY kurzusa, míg a befektetői fókusz középpontjában az amerikai költségvetési aggodalmak mellett a Bank of Japan kamatdöntő ülésének eredménye állhat majd.
Bár a piaci várakozások alapján a japán jegybank nem változtat majd a monetáris politikáján, így az eszközvásárlások keretösszegének szinten tartása mellett a héten elfogadott fogyasztási adó emeléssel összefüggésben lévő jegybankári kommentárok lehetnek érdekese: tesz-e bármilyen utalást a Bank of Japan a stimulus lehetséges kiterjesztésére, ezáltal is csökkentve az adóemelés káros hatásait.
A (lilával jelzett) csökkenő trendvonal törése esetén a következő támasz-zónát a 96,90-96,70-es tartomány jelenthetné az USDJPY számára; míg 95,81 alá süllyedve a következő fontos támaszt a 94-es szint jelentheti majd. Felfelé mindemellett ismét az 50-napos mozgó fölé kapaszkodva, majd a 99,30-100-,00-as zónából felfelé kitörve számíthatnánk az újabb emelkedés (jen-gyengülés) lehetőségre.

FtseMib (4-órás)
Halványulnak az olasz kormányválsággal kapcsolatos félelmek a piacokon, miután az ex-miniszterelnök, Silvio Berlusconi pálfordulása után immár támogatásáról biztosította a kormányzatot; így az olasz szenátus végül jelentős többséggel szavazott bizalmat Letta-kabinetnek szerdán.
Jelentős utat járt be a milánói börze is az elmúlt napok folyamán: majd a pozitív kimenettel záruló szerdai döntést követően az olasz tőzsdeindex kétéves csúcsra erősödött. Amennyiben sikerül az indexnek a 17 940-es szint felett megkapaszkodnia, rövid távon lehet még tere az emelkedésnek; míg a 17 940-17 630-as tartományból lefelé mozdulva el, az emelkedő trendvonalra érdemes majd koncentrálni a későbbiekben.

Ezüst
Az elmúlt hetek oldalazása után jelentős csökkenést hozott a keddi nap az ezüst számára: bár a nemesfém a hét első felének süllyedését ledolgozta ugyan, az árfolyamnak egyelőre nem sikerült a 21-napos mozgó fölé visszakapaszkodnia. Felfelé, az 50-napos mozgóátlag és a 22,51-es szint megerősített ellenállásként funkcionál, míg a 20,6-os támasz törése esetén ismét az eladók vehetnék kezükbe az irányítást.

USDJPY, FtseMib, USDHUF, Ezüst - technikai elemzés 2013.10.03.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot