A BUX a kezdés után emelkedőre került, majd előnyét egyre növelve napi maximumán zárt a kereskedés végén, ami bő 2 százalékos többletnek felel meg a szerdai záróértékhez képest. A nap legjobbja a több mint 44 milliárd forintos összforgalom közel felét produkáló Mol volt. Az olajpapír ugyanis 4,6 százalékos, szűk ezerforintos menetelést követően 21 755 forinton állapodott meg. Szintén jókora pluszt hozott össze a Magyar Telekom. A cég vártnál jobb számokat tartalmazó gyorsjelentését ugyanis több mint 3 százalékos erősödéssel honorálták a befektetők, így a távközlési papír 10 forintra megközelítette az 1000 forintos határt. A két említett papírnál szerényebb mértékű emelkedéssel végzett az OTP, árfolyama bő 1 százalékos többlet után 7660 forinton zárt. A gyógyszergyártók ellentétes irányba mentek: a Richter közel 1 százalékkal 44 200 forintra drágult, miközben az elemzői várakozásoktól elmaradó eredményt közlő Egist megbüntették a piaci szereplők. A kisebbik gyógyszercég árfolyama 25 605 forinton kötött ki, ami 3,7 százalékos mínuszt jelent az előző nap végeredményéhez képest. A kisebb forgalmú papírok közül a Synergon volt csúcsformában, jegyzése 7 százalékot meghaladó mértékben emelkedett, ami 1095 forintos záróárat eredményezett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!