Az OTP Bank Nyrt. negyedéves eredményeit bemutató sajtótájékoztatóján továbbra sem derült ki hivatalosan, melyik hazai két bank megvásárlásáról tárgyal, de Bencsik László, a pénzintézet vezérigazgató helyettese (képünkön) az akvizícióval kapcsolatban elmondta, hogy alapvető kérdés az ár, s az OTP - amelynek tőzsdei kapitalizációja szintén nem éri el az 1536 milliárdos könyv szerinti értéket - értelemszerűen könyvérték alatt szeretne vásárolni. A konkrét árat ugyanakkor a piaci helyzet és a kilátások nagyban befolyásolják. - Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója hétfő este az InfoRádióban mondta el, hogy a társaság két bank megvételére készül, egyik esetben már az utolsó fázisban vannak az egyeztetések, míg a másiknál írásos ajánlatra került sor.
Az OTP tőkehelyzete (6 milliárd euró felett van a likviditási tartalék) azonban két hazai pénzintézet megvételét is lehetővé tenné. (Megfigyelők körében a CIB és az MKB neve hangzik el a leggyakrabban, és emellett a külföldi terjeszkedés sem került le a napirendről, itt elsősorban valamelyik kisebb, déli bankjuk pozíciójának erősítése jöhet szóba.)
Kapcsolódó
Az OTP mind a hazai lakossági, mind a vállalati piacon szeretne terjeszkedni, folytatva az utóbbi 3 év tendenciáját, amikor negyedével nőtt a piaci részesedése a magyar bankszektorban. A pénzintézet idén 2-3 százalékkal növekvő hitelkihelyezéssel számolt, ám ezek az első negyedévben összességében 1 százalékkal, Magyarországon éves szinten 2 százalékkal csökkentek.
Bencsik László a Napi Gazdaság kérdésére elmondta, ha sikerül növelni a hitelállományt és a forint tovább erősödik, a 90 napon túli nem teljesítő hitelállomány 20 százalék körül tetőzhet - az első negyedévben a mutató 19,1 százalékról 19,9 százalékra nőtt különösen az orosz áruhitelek behajtási nehézségei miatt.
Az OTP ma hajnalban a várakozásoknál jobb, 11,23 milliárd forintos konszolidált adózott eredményt jelentett az első negyedévre, az eredményről itt olvashat részletesen.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá