Kiss Mónika szerint a tőzsdei kereskedést világszerte kivárás jellemezheti Jeremie Powell, a Fed új elnökének kongresszusi beszédéig. A szakértő a hétvégi olasz választások előtt sem számít arra, hogy lendületes kereskedés jellemezné az európai tőzsdéket.
A szakértő szerint a magyar piac előtt két fontos esemény áll február utolsó hetében, kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának ülése mozgathatja a forint árfolyamát, pénteken hajnalban pedig az OTP gyorsjelentése irányítja a magyar eszközökre a figyelmet. Jelezte, a JPMorgan 13 000 forintra emelte az OTP célárfolyamát a korábbi 12 200 forintról.
Kapcsolódó
A rövid távú kilátások szerint a BUX index a technikai kép alapján tovább eshet, hamarosan elérheti a 200 napos mozgóátlagot, ami 37 718 pontnál található. A vezető részvények közül van még tér lefelé a Mol esetében, akár a 2500-2550 forintos tartományig is eljuthat a részvény. Az OTP jegyzése a 11 000 forintos támasz felé indult. A Richterben továbbra is magas lehet a volatilitás, 6100-6200 forint között erős ellenállási tartomány húzódik. A Magyar Telekom árfolyamát ismét a 457 forintos támasz fordíthatja meg - fejtette ki kommentárjában az MTI szerint Kiss Mónika.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 403,90 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 38 240,09 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt.
A Mol 36 forinttal, 1,28 százalékkal 2770 forintra csökkent, 3,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,48 százalékkal 11 320 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,52 százalékkal 455 forintra gyengült, forgalma 235,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,25 százalékkal 6030 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Korai az öröm, de azért megmutatjuk, hol lesznek az áhított új ATM-ek

Zivatarok és szél csap le hét vármegyére - sárga figyelmeztetést adtak ki
