A befektetők kezdeti kivárását a különösen izgalmasnak ígérkező, eseményekben gazdag csütörtöki nap okozza, amikor Nagy-Britanniában előrehozott parlamenti választásokat tartanak, és bizonytalan, hogy melyik párt győz.
Eközben az Európai Központi Bank kamatdöntését követő közleményben már esetleg utalás lesz a mennyiségi enyhítési program (QE) fokozatos kivezetéséről.
Kapcsolódó
Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,62 százalékkal, Frankfurtban a DAX-30 0,14 százalékkal, Párizsban a CAC-40 indexe pedig 0,7 százalékkal gyengült.
Reggel, röviddel 8 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 34 cent emelkedéssel 48,40 dolláron állt - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Amikor már nem gyógyítanak: az élet végén is hiánycikk az ellátás Magyarországon
Nem a bombák a legveszélyesebbek: a legfélelmetesebb fegyver csak most csapott le
Titokzatos helikopter emelkedett a levegőbe: az orosz tengeralattjárók sem menekülnek
Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják
Ennyi pénzt buknak az autósok az új típusú matrica miatt
Zacher Gábor: A háziorvos a sürgősségire küldi a pácienseket, mert egyébként hosszú a várólista
Élet készpénz nélkül? Februártól 300 ezer forintot vehetünk fel
Ezzel könnyen bűncselekményre bírhatnak rá a csalók: mutatjuk, mi a módszerük
Szijjártó Péter kiterítette a lapokat: ide kapott Orbán Viktor meghívót Donald Trumptól