A veszteség nagyobb részét a tőkealap-befektetések értékcsökkenéséből eredő veszteség okozta - közölték. A hitelintézet tavaly még 1,879 milliárd forintos adózott eredményt ért el. A veszteség mérsékelte a tőkeemelések hatását is, a saját tőke ugyanakkor ennek ellenére 183 milliárd forintról 227,166 milliárd forintra nőtt. Az üzleti bevételek döntő részét kitevő kamateredmény 11,998 milliárd forintról 14,46 milliárd forintra nőtt – idézi a cég közlését az MTI.
Tavaly a mérlegfőösszeg 992,45 milliárd forintról 1293,335 milliárd forintra emelkedett, ami eszközoldalon a bővülő hitelállományból származott, míg forrásoldalon a felvett hitelek állománya, a bankközi források, és a saját tőke nőtt. A bővüléshez hozzájárultak az árfolyamhatások is.
Az összes eszköz 84 százalékát a hitelintézetekkel és egyéb ügyfelekkel szembeni követelés teszi ki, a nettó állomány 775 milliárd forintról 1086 forintra nőtt. A növekedésből 295 milliárd forintot tesznek ki a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében folyósított kárenyhítő hitelek - tették hozzá.
A jelentés kiemelte, hogy a világjárvány felülírta a hitelintézet korábbi stratégiáját. A nemzetközi kereskedelem visszaesett, egyes szolgáltatások szinte teljesen leálltak. A kilábalás elhúzódik, az Eximbank ezért az az exporttevékenységben érdekelt, de nehéz helyzetbe került magyar vállalkozások megsegítésére összpontosított, miközben a kisvállalkozói hitelezést is fenntartotta - tették hozzá. A társaság célja nem a profitmaximalizálás, hanem a kivitel ösztönzése a számára biztosított költségvetési forrásokból - olvasható a jelentésben.
A Eximbank állami tulajdonú társaság, a tulajdonosi jogokat a külgazdasági és külügyminiszter gyakorolja. Integrált keretben az Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-vel egy szervezetben, közös megjelenéssel, Exim néven végzi a tevékenységét.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megint variál a számlázással az MVM: ezzel dolgunk lesz

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Dráma az árrésstoppal: a kormányzat szerint kockázatos lenne kivezetni

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Tortával ünnepelték az első bankautomatákat: alig hittek a szemüknek, amikor meglátták az ATM-eket

Költséges hibát vétett a Tesla, milliárdokba fájhat ez Musknak

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?
