A határidős indexjegyzések alapján a főbb európai piacokon nulla és fél százalék közötti árfolyam-emelkedésre lehet számítani a csütörtöki kereskedés kezdetén.
Vegyesen fejezték be a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok a karácsonyi szünnapok előtt, vagy már pénteken, vagy hétfőn, rövidített kereskedésben.
Kapcsolódó
A Wall Street szerdai óriási nyereségét, történelmi rekordját követve viszont az európai piacokon is inkább erős, mint gyenge kezdésre lehet számítani csütörtökön. A szerdai volt ugyanis az amerikai piacok valaha elért legnagyobb karácsonyi szünet utáni nyeresége. Igaz, a hétfői eredmény pedig a valaha elszenvedett legnagyobb karácsony előtti veszteség volt.
A Dow Jones árfolyamindex az előző négy kereskedési napon elszenvedett veszteségei korrekciójaként szerdán történetének legnagyobb pont szerinti nyereségét érte el, 1086,25 pontot, azaz 4,98 százalékot, ami százalékban a második legnagyobb nyeresége lett a 2009. március 23-ai 5,8 százalék óta. Az S&P-500 és Nasdaq Composite indexek is 2009 márciusa óta a legnagyobb százalékos nyereségeiket érték el szerdán, négy és öt százalékosat.
A Brent és a WTI ára szerdán nyolc százalékkal emelkedett, miután a szerdai az olajár legnagyobb emelkedése volt 2016 novembere óta, amikor az OPEC és a szervezeten kívüli legnagyobb olajtermelők megállapodást kötöttek a termelés önkéntes korlátozásáról az árcsökkenés megállítása érdekében. A csütörtöki globális kereskedésben az európai piacok nyitása előtt két órával a Brent ára már 1,10 százalékos korrekciót mutatott lefelé, hordónként 54,68 dolláron, a WTI ára pedig 0,97 százalékkal, 46,16 dollárra csökkent.
Az eurót 0,25 százalékkal jegyzik erősebben a nemzetközi kereskedelemben az európai kezdés előtt két órával, 1,1381 dolláron. Az arany ára 0,11 százalékkal, unciánként 1271,20 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Európai állampolgárok küldtek titokban fegyvert az oroszoknak
Őrjöng Irán vezetője, Trumpnak és az EU-nak is nekiment
Óriási a kereslet az olcsó használt autók iránt, ez áll a háttérben