A tengerentúli nyitás után a főbb mutatók keresték az irányt. A tíz hónapja nem látott szintre csökkenő olajár alapvetően kedvezett a piacoknak, ám ez a az energiaszektorban érdekelt cégeknek közel sem tett jót. Ráadásul a Merrill Lynch leminősítette az ágazat egészét, mondván nem várható további eredménynövekedés e cégektől. Ezek után várható volt, hogy az érintett vállalatok lejtőre kerülnek, az Exxon és a ConocoPhilips is jelentős gyengülésnél tartott a kereskedés első felében. Utóbbi rá is tett egy lapáttal, ugyanis jelezte, az előző negyedévhez képest 5 százalékkal alacsonyabb kitermeléssel számol, s marginok is csökkenni fognak. A bejelentést követően a cég árfolyama hirtelen közel 3 százalékos mínuszban találta magát. Az olajcégek nem voltak egyedül a lejtőn, a technológiai ágazat a gyengébb eredményt kilátásba helyező Marvell Technology Group ugyanis a mélybe rántotta a szektortársakat. Európában is ez a két ágazat volt a főszerepben. Az öreg kontinensen a chipgyártással foglalkozó cégek, az Infineon és az STMicroelectronics, illetve a Societé Generale által leminősített olajtársaságok - BP, Total, Eni - vezették a lejtmenetet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!