A nyitás után nem sokkal napvilágot látott, csalódást keltő amerikai feldolgozóipari mutató alaposan visszahúzta az indexeket, ehhez képest nem rossz teljesítmény, hogy végül a Dow Jones IA mindössze nem egészen 1 tized százalékos gyengüléssel, míg az S&P 500 és a Nasdaq 0,3, illetve 0,6 százalékos pluszban zárta a napot.
Az európai válságkezelési intézkedések keltette reménykedés után az Európai Központi Bank (ECB) csütörtöki kamatdöntő üléséhez is nagy reményeket fűznek a befektetők, akik kamatcsökkentést és további gazdaságélénkítő lépéseket várnak a döntéshozóktól.
A szektorok között a technológiai cégekre az átlagosnál nagyobb figyelem irányult. A Micron masszívan drágult arra a hírre, hogy 2,5 milliárd dollárért megvásárolja Elpida Memory nevű japán riválisát; ezzel szemben a Dell árfolyama 1 százalékkal csökkent, miután bejelentette, 2,4 milliárd dollárért átveszi a Quest Software irányítását.
Az arany irányadó jegyzése nem egészen fél százalékkal ismét 1600 dollár alá csökkent, míg a nyersolaj másfél százalék körüli gyengüléssel 84 dollár alatt zárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv