Gyenge maradt a forint kedden nyitás után. Az euró ára 414,5 forint körül járt, a dollárral 395 forint fölött kereskedtek, a svájci frank 418 forint fölött volt, az angol font jegyzése átvitte a 482 forintot.
"Az euró-forint árfolyama a tegnap délutáni órákban ismét felfele vette az irányt, a következő ellenállás 415 forint közelében látható, míg támasz továbbra is 410 forintnál fekszik" - magyarázta az Equilor.
A vártnál erősebb amerikai szolgáltató beszerzési menedzser index hatására erősödtek a kamatemelési várakozások, valamint emelkedtek az amerikai hozamok, erősítve a dollár árfolyamát az euróval és a főbb devizákkal szemben. Az euró gyengülése magával rántotta a forintot és a zlotyt, míg a cseh korona kissé erősödött. A forintra a jegybankelnök üzeneti is negatív hatással lehettek, azonban a forint gyengülése csak kismértékben haladta meg a zloty gyengülését, így inkább régióspecifikus hatások állhattak a háttérben - mondta Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Ikonikus fotók készültek Zelenszkij és Trump találkozójáról Ferenc pápa temetésén

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla

Sokan elhagyják ezért az országot – népszerűek a minivárosok

Óvatosság és kivárás: sokan nem tudnak megbirkózni a gigantikus lakásárakkal

Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól

Több száz épület olmott össze kártyavárként Ecuadorban

A speckó okostelefont már nem is exportálják a kínaiak

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Rossz hír a magyar autósoknak: jöhet a gyakoribb műszaki vizsga
