A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1013,36 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 104 286,14 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Az OTP szintén rekordot döntött, új történelmi csúcsa 30 430 forint. A részvénypiac forgalma 26,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a csütörtöki kereskedési nap megismétlődött, újból csúcson zárt a tőzsde és az OTP részvények ára is. Hozzátette: az orosz-ukrán háború lezárása közelebb van, mint korábban gondolták, így emiatt „ömlött” a tőke azokba a szektorokba és országokba, amelyek profitálhatnak a békéből, így Magyarországra is. Lengyelország is jól teljesített
Az elemző szerint budapesti piac forgalma kiemelkedő volt, a BUX-indexet az OTP húzta, és jól teljesített a Richter is. A Mol részvények ára azonban csökkent, a hajnalban közzétett nem túl kedvező negyedéves gyorsjelentése miatt.
- A Mol 12 forinttal, 0,4 százalékkal 2998 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 460 forinttal, 1,53 százalékkal 30 430 forintra erősödött, forgalmuk 20,4 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 1818 forint maradt, forgalma 797,4 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 2,14 százalékkal 10 480 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9161,41 ponton zárt pénteken, ez 6,13 pontos, 0,07 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Lett 55 millió forintja, aki a napi cigipénzt harminc éven át OTP-részvényre költötte
Harmincezer forint fölött is járt pénteken az OTP-részvények ára, a poén az, hogy ezt épp a tőzsdei jelenlét 30. évfordulóján sikerült összehozni. Akárhogy nézzük, óriásit lehetett kaszálni a bankpapírral, akár egy kezdeti nagy beszállással, három évtizeddel ezelőtt, de folyamatos megtakarítással, napi egy doboz cigi árával is összejöhetett egy 55 milliós vagyon. Bővebben >>>Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció