A Mol-csoport a második negyedévében 2 199 milliárd forint összesített árbevételt ért el, ami 7 százalékos csökkenést tükröz az előző év azonos időszakához képest.
Az olajiparban leginkább figyelt mutató, az újrabeszerzési árakkal becsült „tiszta” EBITDA 18 százalékkal 245 milliárd forintra csökkent. Az érték 14 százalékkal maradt el a várakozásoktól.
A nettó eredmény 77 százalékkal 38 milliárd forintra esett vissza éves összevetésben. Elemzők ennél több mint háromszor jobb eredményre számítottak.
A társaság közleménye szerint a lassuló regionális makrogazdasági környezet negatívan befolyásolta a teljesítményt a második negyedévben, azonban ezt ellensúlyozta az upstream magas termelési szintje, a downstream erős volumene és a fogyasztói szolgáltatások növekedése.
Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgatója elmondta:
Megerősítettük 2025-ös iránymutatásunkat, bár a célkitűzés elérésének kockázatai felerősödtek, mivel a külső tényezők volatilitása nőtt a várakozásaink februári bejelentése óta. A hatékonyság javítása terén meg kell tennünk a szükséges lépéseket, ezért egy átfogó programot indítottunk a downstream szegmensben, amelynek célja évi 500 millió dolláros javulás elérése. Ez nem csak ellensúlyozza a romló makrogazdasági környezet hatását, de 2027 után további 200 millió dolláros EBITDA-növekedést eredményez a downstream szegmensben. Tovább mélyítjük stratégiai együttműködésünket azeri és kazah partnereinkkel.
Így teljesítettek az üzletágak
Az upstream (kutatás-termelés) eredmények az előző negyedévhez képest csökkentek, mivel mind az olaj-, mind a gázárak kétszámjegyű csökkenést mutattak a második negyedévben. A termelés magas szinten maradt; átlagosan 93,5 ezer hordó olajegyenérték/nap volt.
A downstream (feldolgozás-kereskedelem) szegmens teljesítménye csökkent az előző év azonos időszakához képest, mivel a lassuló makrogazdasági környezet nyomást gyakorolt az árakra, ugyanakkor a termelési és értékesítési volumen, amely az elmúlt évtized legerősebbje volt, nagyrészt ellensúlyozni tudta a csökkenő árrések hatását.
A petrolkémia továbbra is veszteséges maradt a kereslet folyamatos csökkenése miatt, amely még nem enyhült.
A fogyasztói szolgáltatások folyamatos növekedést produkált, amit mind az üzemanyag-, mind a nem üzemanyag értékesítés erős szezonja támogatott, annak ellenére, hogy a makrogazdasági környezet továbbra is kihívást jelent a fő piacokon. A román és a horvát piacon tovább erősödtek az üzemanyagárrések, miközben a nem üzemanyag-terjeszkedés dinamikája egészséges maradt.
A Fresh Corner hálózat 1356 tagúra bővült a negyedév végére.
A körforgásos gazdasági szolgáltatások 10 millió dolláros negatív EBITDA-ról számolt be a szezonálisan magasabb működési költségek miatt. Az italpalackok már közel ötezer helyszínen válthatók vissza, ezekre naponta 8,7 millió darab palack és üveg érkezik.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora