A Goldman Sachs becslései szerint 1500 milliárd jüant, azaz nagyjából 236 milliárd dollárt költött a tőzsdei áresés megfékezésére a lejtmenet három hónappal ezelőtti megindulása óta. A Bloomberg tudósítása szerint a befektetési bank szakemberei úgy vélik, csak augusztusban mintegy 600 milliárd jüant fordítottak részvényvásárlásra.

Kinger Lau, a Goldman stratégájának elemzése szerint ezzel a kínai tőzsdén forgó részvények közkézhányadának akár 9,2 százalékét is megvásárolhatták. Ugyanakkor szerinte egyelőre eltúlzottak azok a befektetői félelmek, amelyek arra vonatkoznak, mi történik majd ha az állam elkezdené ezt a portfóliót leépíteni.

A Sanghaj Composite Index értéke 41 százalékkal zuhant június óta, s ezzel a kínai belföldi tőzsdék kapitalizációja mintegy 5000 milliárd jüannal csökkent. Az eladási hullámot erősítette a nagyobb tőkeáttételes pozíciókban ülő befektetők kényszerlikvidálásai is. A kínai kormányzat számos erőfeszítést tett az áresés megfékezésére. Az állami vagyonügynökség felhatalmazást kapott arra, hogy 400 milliárd dollár értékben vásároljon részvényeket szükség esetén, betiltották a részvények shortolását, a legnagyobb részvényesek számára eladási tilalmat vezettek be, s az állami tulajdonú vállalatokat saját részvény vásárlásokra utasították.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!