A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1861,15 pontos, 2,18 százalékos emelkedéssel, 87 053,77 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 22,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: pozitív a nemzetközi befektetői hangulat, elsősorban azért, mert az ukrán fél elfogadta a 30 napos tűzszünetre vonatkozó javaslatot, amiről az Amerikai Egyesült Államok Oroszországgal is egyeztetést kezd. A javuló környezet a hazai papírokra is kedvező hatással volt, főként az OTP árfolyama emelkedett jelentősen – tette hozzá.
A Mol 22 forinttal, 0,79 százalékkal 2794 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 980 forinttal, 4,18 százalékkal 24 450 forintra nőtt, forgalmuk 15,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 46 forinttal, 2,89 százalékkal 1640 forintra emelkedett, forgalma 975,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,29 százalékkal 10 300 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 8615,44 ponton zárt szerdán, ez 23,29 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
MBH: Pörög tovább a Telekom-sztori, érdemes venni a részvényeket
Közel 20 százalékkal érhetnek többet a jelenlegi piaci árfolyamnál a Magyar Telekom részvényei az MBH Befektetési Bank friss elemzése szerint. Itt olvashatja a részleteket >>>Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Járványügyi vészhelyzet Szlovákiában, bevetik a katonaságot

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Már senki sem úszhatja meg a minősítést a Balatonon, és ez mindenkinek jó

Eljött a paradicsom a lakáspiacon: a garzonok mellett már a házakat is viszik

Érdekes technikával védik a balatoni pontyokat
