A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,28 pontos emelkedéssel, 87 054,05 ponton nyitott csütörtökön.
Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön. A BUX 1861,15 pontos, 2,18 százalékos emelkedéssel, 87 053,77 ponton zárt szerdán.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött csütörtöki előrejelzésében kiemelte, szerdán kedvező hangulatban jelentős emelkedést lehetett látni a BÉT-en, csütörtökön a kereskedés iránykereséssel indulhat.
Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP árfolyama ismét a 30 napos mozgóátlag felett zárt, így a 24 270-24 360 forintos zóna támaszt jelent, ellenállás 24 870 forintnál látható. Szerdán az OTP-részvények ára 980 forinttal, 4,18 százalékkal 24 450 forintra nőtt, forgalmuk 15,9 milliárd forintot tett ki.
A Mol továbbra is egy meredek, rövid távú csökkenő trendvonal mentén halad, a következő meghatározó támasz a 200 napos mozgóátlag 2767 forintnál, míg ellenállás 2824 forintnál látható. Szerdán a Mol 22 forinttal, 0,79 százalékkal 2794 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
A Richter árfolyama ismét a 200 napos mozgóátlag alatt zárt, amely 10 398 forintnál képez ellenállást, míg támaszok 10 300, majd 10 ezer forintnál húzódnak. A Richter-papírok árfolyama szerdán 30 forinttal, 0,29 százalékkal 10 300 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.
A Magyar Telekom az 1575 forintos támasz és az 1647 forintos ellenállás között mozog. A Magyar Telekom árfolyama szerdán 46 forinttal, 2,89 százalékkal 1640 forintra emelkedett, forgalma 975,5 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Hatékonyság, biztonság és mesterséges intelligencia egy üzleti laptopban (x)
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Változik a saját autó birtoklásának szabálya
