A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe több mint fél százalékos plusszal, 18 594 ponton zárta a csütörtöki tőzsdenapot. A forgalom nem volt éppen jelentős - még a 9 milliárd forintot sem érte el - , azonban ennek nagy része a zárásban teljesült.
Az indexet elsősorban az OTP húzta föl, amelyet ugyan mindössze 2,8 milliárd forint értékben adtak-vettek, azonban a nap végén produkált feltámadása 2 százalékos pluszba, 4441 forintig lökte az árfolyamat.
A Mol-papír hektikusan mozgott nap közben ám, végül félszázalékos drágulással, 14 320 forinton zárt. Az összforgalom mintegy felét adó Richter viszont több mint 1 százalékkal 4310 forintig gyengült. Az Egis ennél jóval kevesebbet veszítve 27 910 forintos jegyzéssel fejezte be a napot. Az Mtelekom ezúttal 2 forinttal 278 forintig erősödött.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Kíméletlenül pusztít a rettegett betegség

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

200 millió forintos lakások kerültek fókuszba a XII. kerületben

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel
