Az S&P a Mol hosszú lejáratú vállalati hiteleinek minősítését a korábbi negatív kilátású BB+ besorolásról BB besorolásra módosította stabil kilátással, illetve a Mol kötvényeinek hitelbesorolását egy fokozattal rontotta. Az S&P döntését követően a vállalat hosszú lejáratú hiteleinek besorolása megegyezik Magyarország szuverén adósságának hitelkockázati besorolásával.
A Mol a döntésre reagálva közölte, hogy az INA jövőjére vonatkozó, folyamatban levő tárgyalások nem befolyásolják az INA és a Mol-csoport napi működését.
A társaság az MTI érdeklődésére hangsúlyozta: a Mol célja továbbra is az, hogy eredményesen végződjenek a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások, amely így további értékteremtés alapja lehet. Ugyanakkor ha a horvát kormány nem támogatja a piaci alapú működést, a Mol felelős tőzsdei vállalatként felkészült az INA részesedés eladására.
Hozzátették: a Mol fenntartja a jogát arra, hogy részvényesei érdekében megfelelő időben a lehető legjobb stratégiai lehetőséget válassza. A döntés ideje azonban még nem érkezett el, a tárgyalások még tartanak.
A Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közleményében kiemeli, hogy a társaságnak erős a pénzügyi pozícicója mind a likviditás mind a tőkeerő terén. Az idei év harmadik negyedévének végén a vállalat nettó eladósodottsága az EBITDA-hoz viszonyítva 1,1-szeres mértékű, a nettó eladósodottság szintje pedig 20,7 százalék volt, amely a legalacsonyabb szint az elmúlt öt évben. A Molnak 2013. szeptember 31-én 3,8 milliárd euró szabad likviditása volt, amely mind rövid, mind középtávon nagyfokú pénzügyi rugalmasságot biztosít.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat