Az amerikai tőzsde bikafutása már majdnem hároméves, de ha a történelemre hagyatkozunk, akkor ez csak középkorúnak számít – írja a Reuters.

Emlékezetes, az S&P 500 rekordok sorozatát döntötte a bikapiac kezdetének 2022. október 12-i, vasárnapi évfordulója előtt. Három évvel ezelőtt ezen a napon az amerikai részvényindex a jelenlegi piaci ciklus legalacsonyabb zárását érte el, miután a Federal Reserve (Fed) monetáris szigorítást vezetett be. 

Azóta a technológiai és más megakapitalizációjú részvények emelkedésnek köszönhetően az index közel 90 százalékkal emelkedett. Ez a növekedés még mindig elmarad a 14 korábbi bikapiac átlagos, több mint 170 százalékos emelkedésétől 1932 óta – derült ki Howard Silverblatt, az S&P Dow Jones Indices vezető indexelemzőjének adataiból. 

Historikusan ezek a bikapiacok átlagosan körülbelül öt évig tartottak.

„Ez nemrégóta tart, és a történelem azt mutatja, ha egyszer eljutnak erre a pontra, általában tovább bírják” – fogalmazott Ryan Detrick, a Carson Group vezető piaci stratégája.

A mesterséges intelligencia profitpotenciáljával kapcsolatos optimizmus a bikapiac egyik fő témája volt, ami olyan technológiai részvények árfolyamát hajtotta fel, mint az Nvidia, amelyik az elmúlt három évben sztratoszférikus magasságokba emelkedett. Egy másik tényező a gazdaság ellenálló képessége volt, mivel a befektetők lerázták magukról a recesszió miatti aggodalmaikat, ami segített az értékeléseknek 2022 után helyreállni – jelezte Angelo Kourkafas, az Edward Jones vezető globális befektetési stratégája.

„A gazdasági növekedés a bikapiacok hosszának kulcsfontosságú meghatározója” – emelte ki Jeffrey Buchbinder, az LPL Financial vezető részvénystratégája. 

Ha egy recesszió nem vet véget a bikapiacnak, az általában öt évig vagy tovább tart

– világított rá.

Az amerikai infláció enyhülésével a Fed az elmúlt évben a kamatlábak csökkentése felé fordult, szemben a három évvel ezelőtti helyzettel, amikor a jegybank az infláció csökkentése érdekében végrehajtott kamatemelései szintén nyomást gyakoroltak a részvényekre.

„Van az a mondás, hogy a bikapiacok nem az öregségtől halnak meg, hanem a Fed öli meg őket” 

– hangoztatta Kourkafas, aki szerint most azonban a Fed egy-két évig nem tervez kamatemelést.

Az S&P 500 index több mint 15 százalékot emelkedett 2024 októbere óta, és ez a bikapiacok legerősebb harmadik éves teljesítménye 1957 óta, amely ilyen sokáig tartott, mivel a harmadik év gyakran vegyes teljesítményű időszak volt a bikapiacok idején – idézte fel Keith Lerner, a Truist Advisory Services befektetési igazgatója.

A legutóbbi bikapiaci gyarapodás oroszlánrésze az informatikai szektornak és a kommunikációs szolgáltatásoknak tudható be, melyek 180, illetve 160 százalékos pluszt hoztak össze. A techipar tele van AI-hoz kötődő részvényekkel, jelesül a Microsoft, a Broadcom és a Palantir is ide sorolható. Másfelől a Google anyacége, az Alphabet, a Facebookot tulajdonló Meta és a Netflix is a nyertesek közt említendő.

A befektetők a megakapitalizációjú részvények felé gravitáltak a bikapiac alatt, amit a magnificent seven erős teljesítménye szimbolizál, mely magában foglalja az Apple-t, az Amazont, a Teslát, az Nvidiát, a Microsoftot, az Alphabetet és a Metát.

Egyes befektetők abban reménykednek, hogy a Fed kamatcsökkentési lépése utat nyit a szélesebb körű tőzsdei vezető szerephez.

Küszöbön az új bikapiac a kriptóban? De mik lesznek a menő trendek?

A kriptopiacot ciklusok jellemzik, amelyek azonban egyedi módon a bitcoin feleződéséhez kapcsolódnak. Miután az utóbbi esemény tavaly megtörtént, várhatjuk idén ősszel vagy jövő tavasszal a bikafutamot. Részletek >>>

Az azonos súlyú S&P 500 – amely az indexben szereplő átlagos részvény teljesítményének közelítő értéke – mindössze 49 százalékot nőtt a 2022. októberi mélypont óta, jelentősen elmaradva a standard S&P 500 indextől, amelyet jobban befolyásolnak a nagyobb piaci értékű részvények.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!