Évek óta nem látott extrém volatilis mozgásokkal kénytelenek szembenézni a befektetők, plusz mínusz 5-10 százalékos mozgások simán megtörténhetnek a Trump féle liberation day óta, ráadásul ezek a napon belüli föl-le ingadozások indexszinten értendők, az egyedi részvények árfolyamában ennél is durvább kilengéseket láthattunk.
A nagy kérdés az, hogy állnak most a tőzsdék az április 2-i helyzethez képest, s kik azok, akik már teljesen ledolgozták az esést, sőt pluszba tornászták fel magukat.
Az új vámtarifa rendszer 90 napos felfüggesztése komoly vételi erőt zúdított a piacokra, a BUX is kivette ebből a részét. Április 2-án a vezető magyar index 89 731 ponton zárt, hogy ide visszazárkózzon a BUX, további 3000 pontot kellene emelkednie. Azaz a BUX végül már “csak” 3,3 százalékkal van az április 2-i záróárfolyamtól.
Itthon a Richter állta a leginkább a sarat
A vezető magyar részvény (OTP) árfolyama 4,4 százalékkal marad el az április 2-i záróártól, igaz a bank papírjait nem csak a vámtarifákkal kapcsolatos bejelentések gyötörték meg, hanem a kormányzat részéről érkező nyomás is, vagyis az elvárás a banki költségek önkéntes csökkentésére.
Hasonló dolog történt a Magyar Telekommal is, a kormányzat felé a telekommunikációs szolgáltatók tettek önkéntes vállalásokat, amelyek közül a legfontosabb az idén tavaszra tervezett 3,5-3,7 százalékos díjemelés elhalasztása 2026 júliusáig. Az NGM elvárások hírére már korábban esni kezdtek a Telekom-részvények, amire rátett a liberation day. A csütörtöki helyzet szerint a mozgalmas eseménysor 2,2 százalékos mínuszt hozott a Telekom részvény értékében.
A blue chipek közül sokkal strapabíróbbnak bizonyult a kérdéses időszak alatt mindössze 0,7 százalékos árfolyamesést elszenvedő Richter. A Mol árfolyam viszont 4,8 százalékkal marad el a Donald Trump nagyon emlékezetes napjának záróértékén látottól.

Nem sikerült még minden esést ledolgozni
Az amerikai tőzsde a szerdai hihetetlen korrekcióval sem tudta teljesen ledolgozni a teljes, április 2-a óta elszenvedett esést, az S&P 500 index még 3,75 százalékkal tartózkodik az akkori záróár alatt. A német részvénybefektetők ennél sokkal nagyobb pofont kaptak, a DAX 7 százalékkal marad el az egy héttel ezelőtti szinthez képest, de ez nem csoda, olyan értelemben, hogy az indexben lévő vállalatok közül rengeteg beszállít az Egyesült Államokba. Közel ekkora mínuszban (6,7 százalék) van a brit FTSE-100 is.
Csodaszámba megy, de akadnak tőzsdei cégek, amelyek többet érnek ma, mint április 2-án, tulajdonképpen itt van a fél magnificent seven :
- Nvidia: +3,5 százalék
- Microsoft: +2,2 százalék
- Alphabet: +1,3 százalék
- Netflix: +1,1 százalék
- Meta: +0,3 százalék
A nagy csapkodások nem kerülték el a devizapiacokat sem, a dollár rengeteget gyengült a fél világ pénzeszközei ellenében, s az a helyzet, hogy a forint is jobban áll (igaz csak 0,93 százalékkal) a dollárral szemben, mint egy héttel ezelőtt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ha azt hitte, mindent jól tud a kullancsokról, akkor nagyot tévedett

Dráma az árrésstoppal: a kormányzat szerint kockázatos lenne kivezetni

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Tortával ünnepelték az első bankautomatákat: alig hittek a szemüknek, amikor meglátták az ATM-eket

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?

Előkerült az ősi módszer, több százezres kárt okozott a titokzatos vandál
