A BUX a keddi záráskor 17 966 ponton állt, ami a hétfői záró értékhez képest 94 pontos, 0,53 százalékos emelkedést jelent. A vezető részvények - a Magyar Telekom kivételével - enyhén erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva. Az OTP részvényeinek ára gyakorlatilag stagnált; 30 forinttal 6 639 forintra csökkent, forgalmuk csupán 2,37 milliárd forint volt. Folytatva a hétfői növekedést, a Mol 6,1 milliárd forintos forgalommal csekély 50 forinttal drágult, 16 450 forintra nőtt az árfolyama. A BUX emelkedését a Richter papírjai hajtották 2,17 százalékos árnövekedéssel. A 605 forinttal magasabb 28 500-as záróárat valószínűleg az orosz piaci lehetőségek romlásának túlreagálása utáni korrekció eredményezte. Szektortársa az Egis is szépen hajrázott, 2,5 százalékos emelkedéssel 17 700 forinton húzta le a redőnyt. A Magyar Telekom részvényeinek ára 15 forinttal 825 forintra csökkent, forgalmuk leginkább a délelőtt folyamán ugrott meg, de így is csupán 700 millió forintot tett ki. A technológiai részvények közül a Freesoft 2365 forintra esett, ami csekély 0,2 százalékos csökkenést jelent. A Synergon ugyanakkor 1,75 százalékos emelkedéssel 524 forinton állapodott meg, míg a Graphisoft is beerősített, majd 1519 forinton 0,2 százalékos növekedést elérve várhatja a holnapi szép napot és derűs kezdést.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!