Idén 344,7 millió személyi számítógépet szállítanak ki a világon, 13,5 százalékkal többet, mint tavaly. A szervezet szeptemberben még ennél is nagyobb, 14,2 százalékos idei bővüléssel számolt - írja az MTI.
A PC-eladások átlagos éves növekedési üteme (CAGR) 2022-2025 között már csak 3,3 százalék lesz az előző két év kétszámjegyű bővülése után az okostelefonok és laptopok támasztotta erős versenyben.
Az intézet jelentése szerint a folyó negyedik negyedévben a globális PC-kiszállítások éves összevetésben 3,4 százalékkal csökkennek az ellátási láncok továbbra is fennálló problémái miatt, illetve a megnövekedett logisztikai költségek hatására.
Az IDC előrejelzése szerint a globális táblagép kiszállítások esetében is hasonló a trend, azaz idén 4,3 százalékos növekedés várható, de ezen belül a folyó negyedévben 8,6 százalék lehet a visszaesés.
Jitesh Ubrani, az IDC egyik kutatási vezetője úgy összegezte a helyzetet, hogy "a piac túljutott a PC-k iránti világjárvány-kereslet csúcsán".
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe