Nagy hírnek számít, ha egy oktatásban tevékenykedő vállalkozásra felfigyel a HolonIQ. A nagyvállalatokkal, állami intézményekkel, kormányokkal együttműködő szervezet elsősorban az oktatásban működő innovációkra fókuszál világszerte, és rendszeresen beszámol az egyes részterületek legnagyobb hatású vállalkozásairól.
A HolonIQ Europe ezúttal az oktatástechnológiai szektor 100 legígéretesebb cégét listázta, erre a listára került fel a Codecool. Az EdTech 100-as listájára egy másik magyar résztvevő, az interaktív mesekönyveket fejlesztő Bookr Kids került fel a több mint ötezer európai edtech startup közül.
A kiválasztás során vizsgálták a piac minőségét és relatív aktivitását, a szolgáltatás minőségét és egyediségét, a vállalat szakértelmét és sokszínűségét, valamint a startup pénzügyi helyzetét. Ezeken felül döntő szerepet játszott a növekedés mértéke és a vállalat alapítása óta elért eredményei is.
A 2015-ben Miskolcról indult programozóiskola eddig 12,5 millió eurónyi befektetést kapott, és már négy országban tudta kiépíteni a jelenlétét. Ezzel a régió digitális transzformációjára is jelentős hatással van.
Miközben a hagyományos képzésből kikerülő informatikai szakemberek száma nem elegendő a térségben, a fókuszáltan szoftverfejlesztésre képzett fiatalokkal részben kielégíthetők az iparági munkaerőigények. A Codecool permanens módon, ugyanazt a minőségbiztosítási megközelítést alkalmazza mindenhol, így az oktatás színvonalát egyenletesen magasan tudja tartani. Folyamatosan fejlesztik a képzési programokat és igazodnak az iparági igényekhez az új programnyelvek integrálásával, új fejlesztői skillekkel, és a naprakész, gyakorlatorientált megközelítésükkel.
Fent voltak már a radaron
A HolonIQ kiválasztási kritériumai éppen ezekre a tulajdonságokra fókuszálnak a beválogatott vállalkozásokban: legyen szignifikáns szereplő a képviselt piacon, legyen újszerű és innovatív a megközelítése, a cégben résztvevők pedig legyenek szakmailag képzettek és mind diszciplinárisan, mind szociálisan változatos hátterűek. De fontos kritérium az is, hogy pénzügyileg is megalapozott, valódi növekedést felmutató pálya legyen a vállalkozás hátterében és a jövőképében is.
E szempontok alapján a Codecool már régóta fent volt a HolonIQ radarján, hiszen a 2020-as, összesen 1250 oktatástechnológiai céget összegző iparági körképben már említették a magyar programozóiskolát. Azonban a mostani szűkített listás szereplés azt mutatja, hogy a Codecool stabilan megvetette a lábát a hibrid modellben dolgozó, speciálisan valamilyen tudományos vagy technológiai szakterületre képzést adó vállalkozások között.
Nem először szerepel figyelemreméltó cégeket lajstromozó összeállításban a magyar programozóiskola. 2020 végén a The Next Web által készített Tech5 listára került fel a Codecool, ami 20 országból a legalább 5 éve működő scale-upokat gyűjti össze és rangsorolja.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)