Az elmúlt hónapok óta a DAX index szinte folyamatosan emelkedik. Ha az amerikai indexeket megvizsgáljuk, akkor szintén erre a következtetésre jutunk. Ha reálisan nézzük, akkor a részvények magasan túlértékeltek a gazdaság jelenlegi állása alapján, de nem feltétlenül kell a részvénypiacoknak ezt tükrözniük. A történelem során már nem egy buborék fújódott, viszont ennek kipukkadása még úgy néz ki, hogy várat magára.
Visszatérve a DAX indexre, pár napja még 8070-es szint közelében, azonban onnan csaknem közel 2 százalékot esett az index. Ez az érték még nem jelenti azt, hogy itt a világ vége. Véleményem szerint egy olyan speciális helyzetről van szó, amikor a shortosok örülhetnek, hiszen rövidtávon lehetett pénzt csinálni, azonban a longosoknak sincs okuk pánikra.
Összességében vizsgálva, ha a ciprusi vészmadarak lecsillapodnak, ismét láthatunk majd 8000 feletti szinteket. Ameddig azonban elhúzódik a megállapodás, még egy rövid korrekció is belefér. A DAX jelenleg 7930 körül van a tegnapi záróár környékén, és ha hihetünk a ciprusi jegybank vezetőjének, akkor még ma okosabbak leszünk ciprus ügyében. Hangsúlyoznom kell, hogy továbbra is minden a megállapodás irányába mutat és elképzelhetetlennek tartom a ciprusi államcsődöt.
Ha külföldi tőzsdéken is befektetne, regisztráljon jobb oldalon fenn és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot.
Vogel András, Solar Capital
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók