2012-es mozgások
A lenti grafikonon megfigyelhető az árfolyam 2012-es mozgása. Jól látszik, hogy az év első felében kibontakozik az eurózóna problémája. Ez a görögök kálváriájában csúcsosodott (az ábra közepén látható meredek esés), majd, az 1.20-as szintekről felerősödött a befektetőkben a spekuláció, miszerint a FED újabb monetáris lazítási programba kezdene. Ez be is következett, sőt, az európai válság is stabilizálódni látszott, és az EKB megnyugtató szavaira, valamint az ESM létrehozásának hírére, az árfolyam alig egy hónap alatt felszaladt egészen az 1.3150-es szintekre.
Kapcsolódó
Azóta az EUR/USD jegyzése, egy kisebb kilengést leszámítva, 1.30 és 1.28 között mozgott. A kilengés, annak volt köszönhető, hogy felmerült a piaci pletyka, miszerint a görög probléma még mindig nincs megoldva teljesen, és a mentőprogramok hatására sem sikerülhet a helyzet stabilizálódása.
Mindeközben Amerikában lezajlottak a választások, majd felerősödtek a "fiscal cliff" miatti aggodalmak. A tengerentúlról egyelőre vegyes adatok látnak napvilágot, de a várakozások szerint a gazdaság ismét javuló pályára állhat.

Mi várható 2013-ban?
A tegnapi nap folyamán Mario Draghi tartott sajtótájékoztatót, amiben elmondta, hogy az eurózóna jövő évi növekedése alul fogja múlni a várakozásokat, valamint Görögország kérdésében még nem kívánt nyilatkozni. A tegnapi nap egy másik eseménye, miszerint Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő visszatérne a politikai életbe is politikai kockázatként jelent meg a piacokon. A fenti ábra utolsó gyertyája ezeket az eseményeket foglalja magába.
Nehéz lenne egy nap történéseiből hosszútávú következtetéseket levonni az euró jövőjével kapcsolatban. Valószínűsíthető, hogy 2013-ban folytatódhat a hullámzás, amiben hol az eurózóna válsága, hol pedig az amerikai gazdasághoz köthető problémák dominálnak majd.
Vogel András, Solar Capital
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem