Az AI leváltja a munkaerőt, a sorrend kérdéses egyedül
Az offline térben telt ház előtt zajlott az Önkényes mérvadó élő műsora, amely az előzetes reményeknek megfelelően több tanulsággal is szolgált, főleg azoknak, akik nem az online térben követték a két műsorvezetőt – Puzsér Róbertet és Horváth Oszkárt.
Gazdasági szempontból az egyik legfontosabb megállapítás, hogy Puzsér Róbert szerint
az AI le fogja váltani az emberi munkaerőt, csak a sorrend a kérdés, és az, hogy kik maradnak a végére.
Ezt a folyamatot a következő évekre nézve megállíthatatlannak nevezte. Meg is nevezte, kik lesznek az elsők, és kik őrizhetik meg a következő években is a munkájukat. Erről bővebben ezen a linken olvashat.

A kormány négy csapásirányon dolgozik
A konferencia első napján Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy az AI segítségével fejlesztenek egy magyar nagytérséget. A tárcavezető elmondta, hogy a kormány jelenleg négy csapásirányon dolgozik a mesterséges intelligencia segítségével – erről bővebben itt olvashat.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy az AI révén okosabbá válik a kormányzati politika, hatékonyabb lesz a végrehajtás, a döntéstámogatás szubjektum nélkül történik, és célzottabb lesz a kormányzati reagálás is.
Indul a második nap
Kedden folytatódik az Indamedia kétnapos rendezvénysorozata, az AI Summit 2024. A több helyszínen futó konferencia programja ezen a linken érhető el.
A tegnapi napról szóló tudósításainkat pedig itt találja.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők