A genfi székhelyű nemzetközi szervezet helyt adott azoknak az amerikai panaszoknak, amelyek szerint az európai kormányok évtizedeken át tiltott állami támogatást nyújtottak az Airbusnak kölcsönök formájában. Az európai gyártó ugyanezzel vádolta konkurensét, vagyis, hogy a WTO szabályaival nem összeegyeztethető támogatást kap az amerikai kormánytól.
A WTO-döntést - amely ellen az EU várhatóan fellebbezést nyújt majd be - áttörő sikerként értékelte Michael Froman, az amerikai kormány kereskedelmi megbízottja a Bloomberg hírügynökségnek adott nyilatkozatában.
Az amerikai fél állítása szerint az Airbusnak nyújtott sorozatos európai uniós szubvenciók több milliárd dolláros kárt okoztak a Boeingnek az elmaradt profitok miatt. A WTO elfogadta ezt az érvet, és kimondta: a több milliárd dollár értékű európai kormányzati kölcsönök lényegesen hozzájárultak ahhoz, hogy a Boeing üzletektől esett el, vagyis az Airbusnak nyújtott európai támogatások miatt kevesebb repülőgépet adott el.
Arculcsapás az európaiaknak, hogy a WTO az Airbus legújabb típusa, az A350-es esetében is nem megengedett szubvenciókat állapított meg, igaz, elutasította azt az amerikai állítást, amely szerint az A350-es fejlesztésének finanszírozása a legszigorúbb kategóriába esne, vagyis tiltott támogatásnak minősülne.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is