A napelemek gyártói világszerte 2011 óta nem látott kiváló évre készülnek idén. Öt évvel ezelőtt dőlt be az amerikai Solyndra LLC, miután a túlkínálatból fakadó zuhanó árak miatt nem bírta az árversenyt a kínai cégekkel. Eközben az ázsiai országok, élükön Japánnal és Kínával igyekeznek kihasználni a csökkenő napelemárakat: energiatermelésük egyre nagyobb hányadát állítják át a napenergia felhasználására - derül ki a Bloomberg cikkéből.
Az ágazat nagy hullámvölgyön van túl, miután a kereslet töretlen fellendülésében bízva több milliárd dollár befektetői tőke áramlott az iparágba 2007-ben és 2008-ban. Ennek eredményeként felfutott a termelés, és hatalmas túlkínálat alakult ki a piacon 2010-re, ami lejtőre küldte a napelemek árát. Négy év alatt 66 százalékkal váltak olcsóbbá.
Ennek jelentős szerepe van abban, hogy a világ egyre több részén kerül pariba a napenergiával és a fosszilis tüzelőanyagokkal előállított energia ára. A másik tényező a napelemek hatékonyságának javulása. Az olcsóbb és jobb panelek a kevesebb napsütést kapó helyeken is használhatók gazdaságosan.
Repkednek a gigawattok
Ég és föld a különbség az iparág mai és három évvel ezelőtti helyzete között - mondja Patrick Jobin, a Crédit Suisse elemzője utalva arra, hogy az árcsökkenés miatt az egekbe szökött a napelemek iránti kereslet. A fellendülés legnagyobb haszonélvezői a kínai vállalatok lesznek, ezek állítják elő ugyanis a panelek háromnegyedét.
A legnagyobb felvevőpiac is a világ második legnagyobb gazdasága lesz. Miután a washingtoni és a pekingi vezetés - a világ két legnagyobb szén-dioxid-kibocsátású országának kormánya - megállapodott abban, hogy 2030-ra 20 százalékra emelik a megújuló források arányát energiatermelésükben, Kína megemelte napelem-telepítési céljait. A korábbi idei terv 12 gigawatt kapacitás létesítését írta elő (ez hat paksi atomerőműnek felel meg), amit 17,8 gigawattra növeltek. (A jelenlegi és a tervezet paksi erőmű áramtermelési kapacitása 2-2 gigawatt, kockázatos gigaberuházással és garantáltan életveszélyes atomhulladékkal - a szerk.)
Japán 12,7 gigawattnyi napenergia-termelő kapacitást telepíthet 2015-ben. A szigetországban a 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset után ugrott meg az érdeklődés az alternatív energiaforrások iránt. Főként a háztetőkre szerelhető napelemeket kedvelik. A panelek olcsóbbá válása miatt a szegényebb feltörekvő országokban - például Dél-Afrikában és Indiában - is erősödik irántuk a kereslet. Az utóbbi országokban dízelgenerátorokat helyettesítenek velük.
Fordulat
A Solyndra 2011-es csődje szimbolikus bukás volt, miután a cég nem sokkal korábban 528 millió dollárt kapott a kormánytól. Ennek nyomán sokan úgy látták, hogy a napenergia támogatása kidobott pénz. Az ágazat azonban gyorsan magához tért: az iparág idén 55 gigawattnyi panelt fog előállítani, ami elegendő 11 millió amerikai háztartás áramellátásához. Ez a termelés 31 százalékkal több a 2014-esnél - derül ki a Bloomberg New Energy Finance előrejelzéséből. Az amerikai IHS Inc. tanácsadó cég még optimistább ennél: 61 gigawattnyi napelem gyártására számít, ami ötmilliárd dollár profittal fogja megörvendeztetni a cégeket. Az utóbbi duplája a tavalyinak.
Az IHS nemcsak idén, hanem jövőre nagy fellendülést vár a napelemek előállításában. A tanácsadó cég további becslése szerint az ágazat vállalatai 5,6 milliárd dollárt fektetnek be termelésük bővítésébe 2015-ben. Vannak olyan elemzők akik szerint az év második felében hiány alakulhat ki a piacon, annak ellenére, hogy a gyártók egy része üzemei kapacitásainak 100 százalékát kihasználva termel.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722011649.jpg/240/?v=2024012201)
Nem húzzák be a számok a kéziféket, egyre többen baleseteznek e-rollerrel
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)