A központi bank igazgatótanácsa már a nyáron döntött az új címletű bankjegy bevezetéséről. Az igazgatótanács akkor elfogadta, hogy Ecaterina Teodoroiu első világháborús román hős képe lesz a bankjegyen - írja az MTI.
Ezzel a gesztussal a BNR erősíteni akarja a többi európai központi bankokhoz hasonlóan a nemek közötti egyenlőséget, illetve ezáltal elismeri, hogy a román társadalomban milyen fontos szerepük van a nőknek – olvasható az igazgatótanács közleményében.
Emellett ismét megünneplik Nagy-Románia megalakulását azzal, hogy egy első világháborús hősre emlékeznek - tértek ki rá az indoklásban. Romániában 2018-ban ünnepelték Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó, 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 100. évfordulóját, amit jelképesen Nagy-Románia megalakulásának tekint a román történetírás.
Ecaterina Teodoroiu 1894 és 1917 között élt, az első világháborúban hősi érdemeket szerzett azzal, hogy előbb nővérként látta el a sebesülteket a fronton, majd ő maga is küzdött a háborúban. Végül 23 évesen vesztette életét a kelet-romániai Marasesti-i csatában.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Terjed a rémhír, hogy csökkennek a lakásárak