A hatalmas méretének köszönhetően latin-amerikai és brit lábon is álló Banco Santander nettó nyeresége 26 százalékkal, 1,2 milliárd euróra esett, miközben az elemzői konszenzus 1,3 milliárd eurót vetített előre. A spanyol, a brazil és a brit piac is kiábrándító számokat hozott, de a bank vezetése fogadkozik, hogy most már új "jövedelmezőségi ciklus kezdődik". A hazai rossz eszközök nagyját már állítólag eltakarították, de az újabb ECB-kamatcsökkentés, valamint a reálgazdaság gyengélkedése tovább ronthatja majd a jelzáloghiteleken elért marzsokat.
Az egész országot majdnem csődbe juttató Bankia köszönte a 15 milliárd eurós állami mentő csomagot: ennek köszönhetően februári éves jelentésében − amikor 19 milliárd eurós veszteséget jelentett be − letudhatta mérgezett eszközeinek jelentős részét. Így az idei első negyedévben az államosított bank már össze tudott hozni egy 72 millió eurós nyereséget. A bank tavalyi összeomlása egyébként 350 ezer spanyol kisbefektető megtakarításait nullázta le.
Egyre ijesztőbb a munkanélküliség
Már több mint hatmillió spanyolt regisztrálnak munkanélküliként az idei első negyedévben, amivel a munkanélküliségi ráta is rekordra, 27,2 százalékra ugrott − közölte a spanyol statisztikai hivatal. Összevetésként, a több mint hatszor akkora Egyesült Államokban 12 millióan, tehát csak kétszer annyian vannak az állástalanok. A fiatalkorúak munkanélküliségi rátája 57,2 százalékra emelkedett.
Legolvasottabb
Egyre több településen lesznek rosszul a gyerekek a férges csokimikulástól
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Idegesítő problémát orvosolna a kormány: új szabályok jönnek az EESZT időpontfoglalásban
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Meghökkentő felszólítással állt elő Trump: visszakéri a fel nem robbant bombáját
Éber volt a hatóság: tonnaszámra kellett lefoglalni a húst a határon
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Szakértő: ha Orbán Viktor így folytatja, csak a félelem marad utána