A Google már 2012-ben tesztelte a "Glass" nevű projektjét, amely egy okosszemüvegben elhelyezett kamerát és egy kis képernyőt foglalt magában.
A tapasztalatok szerint azonban egy olyan vizuális segédeszköz, amely azt a benyomást kelti, hogy viselőjét vagy környezetét folyamatosan filmezik, nem feltétlenül nyeri el az emberek bizalmát. A Google projektje ezért ma már csak különböző vállalati partnerekkel együttműködve létezik ipari felhasználásban.
A Mojo Vision nevű startup ezért más megközelítésben gondolkozott. A kaliforniai vállalat az elmúlt években több százmillió dollárnyi befektetői pénzt gyűjtött be, többek között olyan ismert finanszírozóktól, mint a Motorola, a Disney vagy a Liberty Global. A vállalat olyan intelligens kontaktlencsén dolgozik, amely okostelefonos funkciókat kínál - írja a Der Standard.
A lencsét úgy tervezték, hogy a beépített hardver nem látható a szem számára, ugyanakkor különböző információkat helyez a látómezőbe. Emellett olyan akkumulátort fejlesztettek ki, amely egyrészt rugalmas alapra illeszkedik, másrészt nem jelent veszélyt a szemre. A kontaktlencsét a gyártás során ráadásul minden egyes viselőre személyre szabják.
Az okoslencse gyakorlati funkciói közé a navigációt is beépítették, amely a közúti közlekedésben és sportolás segíti viselőjét. A futurisztikus eszköz egy kevesebb mint 0,5 milliméter átmérőjű, 256 x 256 pixeles mikro-LED kijelzőt használ majd a földi útvonalak vagy a pulzusadatok megjelenítésére. A kijelzőt jelenleg csak zöld színben gyártják, de a vállalat már dolgozik azon, hogy a jövőben több variációban is elérhetővé váljon.
A vezeték nélküli kommunikáció az 5 GHz-es sávon keresztül történik, de a Bluetooth Low Energy helyett egy saját átviteli protokollt használnak a további energiatakarékosság és a gyorsabb átvitel érdekében. A szemmozgásokat a magnetométer, a giroszkóp és a gyorsulásmérő érzékeli - az okostelefonok ezt hasonlóan alkalmazzák a "kiterjesztett valóság" alkalmazásokban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat