Az euróövezeti központi bank középszintű menedzseri pozícióiban a jelenlegi 17 százalékról 35 százalékra, a felső vezetés menedzseri állásaiban pedig 14 százalékról 28 százalékra emelik a nők arányát 2019 végéig. E cél eléréséhez "mentalitásváltásra van szükség" a bank vezetésében - mondta Jörg Asmussen, az ECB igazgatóságának német tagja a Süddeutsche Zeitungban csütörtökön megjelent beszámolóban.
Jelenleg egy nő sincs az ECB legfőbb döntéshozó testületeiben, a hatfős igazgatóságban, valamint az euróövezeti jegybankok elnökeiből és az igazgatóságból álló 23 tagú kormányzótanácsban.
A női kvóta teljesítéséhez lehetőséget kínál, hogy jelentős létszámfejlesztésre van szükség a frankfurti központú intézménynél. Egy belső dokumentum szerint 800 embert kell felvenni ahhoz, hogy az ECB be tudja tölteni új szerepkörét, az euróövezeti bankrendszert felügyelő hatóság funkcióját. A csaknem 6 ezer bank felügyeletét a tervek szerint 2014 nyarától látja el az ECB.
Jörg Asmussen szerint alkalmas munkaerőből nincs hiány. A banknál már jelenleg is "kellő számban dolgoznak nagyon jól képzett nők" ahhoz, hogy betöltsék a kvótát - mondta a német szakember a müncheni lapnak.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat