Ezt a célt szolgálja az is, hogy Budapesten bázist nyitnak, és új hosszú távú járatokat indítanak New Yorkba és Chicagóba. Úgy vélte, nagyon nagy potenciál van a közép-európai piacban - idézi az igazgatót az MTI.
A LOT egyelőre nem vizsgálja annak a lehetőségét, hogy más légitársaságok hosszú távú járataihoz üzemeltessenek úgynevezett ráhordó járatokat, mivel a LOT önmagában 30 százalékkal növeli az utasforgalmát, ezt az igénybővülést kell kiszolgálniuk - mondta.
Kapcsolódó
Egyelőre nem tervezik, hogy további közép-európai országban bázist nyitnak.
Véleménye szerint a légitársaságok számára Európa-szerte egyenlő feltételeket kell biztosítani, különben soha nem lesz kiegyenlített küzdelem az utasokért. Úgy vélte, meg kellene vizsgálni a közvetlen és közvetett állami támogatások hatását a légi piacra, mert fair szabályok nélkül egészséges növekedés sem várható Európában.
Emlékeztetett arra, hogy az olasz Alitalia többször is kapott több százmillió euró állami támogatást, mégis tovább üzemelhetett, míg a Malévet részben emiatt le kellett állítani 2012-ben. A LOT-nak pedig jelentősen vissza kellett vágnia járathálózatát az állami pénzekért cserébe.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet