Jost Lammers elmondta, a ferihegyi repülőtéren az elmúlt időszakban az olcsó, úgynevezett point-to-point, közvetlen utazások voltak jellemzőek, és a digitalizáció is ezt erősítette. Azok az utasok, akik diszkont légitársasággal utaznak saját maguk intézik az átszállást, és másik repülőjegy vásárlását ahelyett, hogy ezt egy hálózatos légitársaságra bíznák. Az új hosszútávú járatokkal változhat a helyzet, ebben nagy lehetőségek vannak - mondta.
Jost Lammers beszélt arról is, hogy a légitársaságok konszolidációjának negatív következménye is van a repülőterekre. Ha egy légitársasághoz nagy mennyiségű utas kerül, akkor "erőből" tudnak tárgyalni a repülőterekkel, és ez még nehezebbé teszi, főként a közép-európai repterek helyzetét, ahol egyébként is kiélezett verseny van az utasokért.
Egyes légitársaságok előszeretettel panaszkodnak a reptéri leszállási díjakra, miközben ennek nincs köze a repülőjegy árához, az csak azon múlik, hogy a légicég hova pozícionálja magát. Ezt bizonyítja Jost Lammers szerint az is, hogy a reptéri díjak elmúlt években tapasztalt emelkedése ellenére a jegyárak csökkennek, a légitársaságok pedig minden eddiginél nagyobb nyereségszintet érnek el.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz