Elon Musk újra megvált egy adag Tesla részvényétől: a friss tranzakció során összesen 934 090 részvényétől vált meg, aminek összértéke 1,02 milliárd dollár -adta hírül a Bloomberg.
A célt, hogy az elektromos autókat gyártó cégben 10 százalékkal csökkentse a részesedését, ezzel megint közelebb húzta magához az üzletember.
Musk, akik aktuálisan a világ leggazdagabb embere, novemberben megkérdezte Twitter-követőit, hogy eladja-e a cégben lévő részesedését. A válasz igen volt, így Musk azóta több tételben "nekilátott" a munkának. Egy múlt heti bejegyzésében már azt közölte, hogy a 10 százalékos faragással már „majdnem készen van”.
A Bloomberg számításai szerint Musk eddig nagyjából 15,6 millió részvényétől vált meg, amiért több mint 16,4 milliárd dollárt kapott. Ahhoz, hogy a tizedes vállalást elérje, úgy 17 millió részvényét kellene eladnia. A pénz, illetve a részvényeladásból származó extra bevétel biztosan nem tényező az üzletember számára, mivel a nettó vagyona csak idén 80 százalékkal növekedett, és kis híján elérte a 280 milliárd dollárt.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Terjed a rémhír, hogy csökkennek a lakásárak