Vasárnapi német lapjelentések szerint a társaság személyzeti vezetője, Milagros Caina-Andree elmondta, hogy a kereslet növekedése miatt a németországi gyárakban és a külföldi telephelyeken is bővítik a létszámot. Bő 5 ezer állást Németországban, 3 ezernél valamivel kevesebb munkahelyet pedig külföldön hoznak létre.
Az állásokat határozatlan időre szóló szerződéssel kínálják, és főleg speciális szaktudással rendelkező munkavállalókat keresnek, köztük takarékos, vagy megújuló energiával működő motorok tervezésében járatos mérnököket és informatikusokat.
Kapcsolódó
Milagros Caina-Andree kiemelte, hogy az informatika egyre fontosabb az autógyártó iparban, és a BMW arra törekszik, hogy saját fejlesztésű szoftvereket használjon. Az információs technológia területének erősítése mellett a nők arányának növelése is kiemelt cél a társaság személyzeti politikájában. A BMW évek óta folyamatosan növeli alkalmazottai számát. A cég tavaly 7 ezer dolgozót vett fel, jelenleg több mint 110 ezer embert foglalkoztat.
A bajor vállalat 2014-ben értékesítési csúcsot állított fel, az 1916 óta működő cég történetében először adott el 2 milliónál több járművet egy év alatt. A csoporthoz tartozó BMW-ből, Miniből, Rolls Royce-ból és a BMW motorkerékpárokból világszerte 2,1 millió kelt el, ami 7,9 százalékos növekedés 2013-hoz képest.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Útgyilkos kátyúk lepték el Budapestet – Karácsony Gergely rendkívüli tempót ígér
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön