A Heineken NV március 9-én közölte, hogy az ukrajnai háború eszkalálódására válaszul leállítja a Heineken márka gyártását, reklámozását és értékesítését Oroszországban.
A világ második legnagyobb sörgyártója akkor azt közölte, hogy nem vesz ki nyereséget az országban folytatott tevékenységéből. A holland sörgyártó - amely a Sol, a Birra Moretti és a Tiger sörmárkák tulajdonosa is már korábban jelezte, hogy leállítja az összes új beruházást és az Oroszországba irányuló exportot is.
A cég ugyanakkor azt közölte, hogy az 1800 oroszországi alkalmazottját 2022 végéig fizeti, és mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse őket új munkahelyet találni.
A gyárakat a tervek szerint más gyártó veszi majd át, a folyamat befejeztével pedig a Heineken kivonul Oroszországból - írja a hvg.hu.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat